2009. november 12., csütörtök

káliumról és egyéb szennyekről

.
Kedves Barátaim!
.
Önmagában is szégyen, hogy ebben a szép kis országban, amely a világ egyik legjobb termőföldjét tudja magáénak Schorbert Norbert dirigálja az egészséges táplálkozást, még nagyobb szégyen azonban, hogy olyan sót akar etetni velünk és gyermekeinkkel is , amely minden valószínűség szerint életveszélyes.




Saját magát is mérgezi - szive joga - illetve szive már tiltakozik: orvosai öröklött szívbetegséget diagnosztizáltak nála - mindössze néhány hátra lévő évet. Lehet, ha abbahagyná a kálium zabálását 'megszűnne' 'öröklött' szívbaja, és jóval több boldog év várna rá!


Hálából, hogy megmentettem/tük az életét
(Tejfalussy Andrásé elsősorban az érdem!)
tegye már meg, hogy kivonul a magyar élelmiszeripar történetéből!
- mindannyiunk üdvére


A só az összes hatósági engedéllyel rendelkezik
- gondolom, különben nem lehetne forgalomban.



Szerintem elegünk van!
.
Az én kis piacom törvényellenes
.
ellenben:
.
a káliummal dúsított só
a gyógyszermaradványokkal szennyezett ivóvíz
az ismeretlen hatású gyógy- és tápszerek reklámozása
( = gyerekekkel való etetése)
a millió hazugság, amit folyamatosan ránk zúdítanak
.
törvényes



Hova jutottunk?
Hova jutott ez a szép kis ország?



Mária országa, István király országa,
Mátyás és Semmelweis Ignác,
Széchenyi István országa (sorolhatnánk még!)
.
Szégyenünkre így állunk ma:

- alkotmánytolvaj az államelnök;
- jogászok és közgazdászok ülnek 20 éve a parlamentben:
a jogalkotás maga a katasztrófa, igazságszolgáltatás nincs, gazdaságunk a pokolban;
- gyógyszerügynökök pénzelik az agytalan receptgyárosokat a mértéktelen és indokolatlan gyógyszerfogyasztás gerjesztésére;
- az egészséges táplálkozás első számú apostola egy agyoniskolázott exrendőr;
- az emberek egymással acsarkodnak a média szakavatott irányítása mellett, ahelyett, hogy

ezeket a nyomoroncokat zavarnánk már el végre!



A kálium problémáról: http://www.biokemia.blogol.hu/
Magyarország jövőjéről: http://www.tisztavizet.lapunk.hu/
a Világ jövőjéről: http://www.cop15.lapunk.hu/
..
.
csak egy országunk van, csak egy életünk van, csak egy bolygónk van


2009. szeptember 9., szerda

a történet mégis folytatódik

Piaci Hírek 2009. szeptember 6.

Természetesen megint átvertek, akkor lepődnék meg igazán, ha nem így lenne!

Július 26-án kivonult a Hatóság a piacra előzetes bejelentkezés után, a megoldás szándékával, mondták, megírtam, elhittem. A Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal emberei a Főnök vezényletével valóban segítő szándékot mutattak. Gyanakodtam ugyan, hogy még mindig abban az országban vagyunk, ahol immár 60 éve, mégis hittem a csodában. A csoda elmaradni látszik. Talán Manka imája segít. Nekem már semmi türelmem nincs az ostobasághoz.

Beadtam a kérelmet a piac legalizálása érdekében, abban a szellemben, ahogy a találkozón megbeszéltük. A Mi jegyzőnk villámgyorsan válaszolt: támogatja és engedélyezi a piacot.
Melléklet: már nem ő adja az engedélyt, hanem a területileg illetékes: esetünkben a tapolcai Polgármesteri Hivatal jegyzője (?), a mi jegyzőnk nyilatkozata mellé adjak még be:….. hosszú lista.
Beadtam mindent a lista szerint. Múlt vasárnap ittjárt az ÁNTSZ tapolcai főnöke, jóindulat már sehol. 2 db csekk, darabonként 30 ezer + vizsgáltassam be a vizet
A VEZETÉKES IVÓVIZET
+ állandó helyiség az MgSzH embereinek az elkobzott élelmiszer megsemmisítésére, a kofák otthonról hozott kajáinak megsemmísitésére. Ezerszer elmondtam: hazaviszik és megeszik. Nincs megsemmisítés!
Kezdődik minden elölről! Egyszerűen nincs pénzem erre a rengeteg baromságra és egyébként is MINEK?

Vajon mit tehetek ÉN, ha a VEZETÉKES IVÓVÍZ minősége nem megfelelő?

Három éve én dolgozom helyettük, az Állam helyett, nekem kéne fizetniük.

Az állam már én vagyok :) piacot szervezek, állandó jövedelmet, megélhetést biztosítok, emberi közösséget formálok, tehetségeket menedzselek, gazdálkodásra ösztökélek, tömegtájékoztatok. Mindeközben a Hatalom bérencei, az agytalan rabszolgák, a mi nyakunkon élősködve birka módon szolgálják az ostoba törvényeket. Elképesztő mélységekbe vezetve ezt a szép kis országot és lakosságát.

A vezetékes víz analízise helyett feltettem pár kérdést pár illetékesnek:
1./ Hogyan süllyedhetett ez az ország odáig, hogy a ’korszerű táplálkozás’ első számú apostola egy agyoniskolázott exrendőr, aki 50 % kálium tartalmú sót kínál az ’egészséges táplálkozás’ híveinek?
Hova süti le a szemét mindeközben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-biztonsági, Állat- és Növényegészségügyi Főosztályának teljes személyzete, az Egészségügyi Minisztérium összes vezetője? Vagy a Fogyasztóvédelem?
2./ Ki és mikor óhajt intézkedni annak elkerülése érdekében, hogy gyógyszerügynökök koordinálják a lakosság gyógyszerfogyasztását a pénzért megvehető, ámbár alaphangon is totálisan felelőtlen, biológiához mit sem konyító receptgyárosokon keresztül?

3./ Ki és mikor óhajtja végre feloszlatni azt a műintézményt, amely Magyar Tudományos Akadémia néven az ország nyakán élősködve tétlenül szemléli az ostobaság hatalmi tébolyát?

Itt tartunk.

Azt mondta valamelyik
Hatósági Nagyokos Zsoltinak:
ne a földre tegye a krumplit tartalmazó rekeszt.
Kérdésem: Vajon mi baja származhat a krumplinak attól a földtől ahonnan tegnap fölszedték?
mindent, amit a káliumról kiderítettem feltettem a http://www.biokemia.blogol.hu lapra

2009. július 27., hétfő

irány a Rend

Tegnap, Anna napján, leányom nevenapján megjelent a Hatóság a piacomon SEGÍTŐ SZÁNDÉKKAL.
Úgy tűnik, segítenek abban, hogy gyorsan legalizáljuk a piacomat. Nem is hiszem el.
Elhiszem persze, hisz ezért harcolok már mióta. Békésen, barátságosan megbeszéltük, segítenek. Jófejek voltak!

Ma Olga napján, anyám nevenapján elkezdjük az Új életet, elindulunk a Rend irányába.
Munkás hétköznapok következnek, hogy felépítsük azt a piacot, amely a már megszokott hangulatban az igaz értékek mellett rendeződik, hitelesen, felelősen, a szebb jövő érdekében!

Segítségetekre továbbra is szükségem van! Vagy méginkább, hiszen a Cél ma a tegnappal együtt végre elérhető közelségbe került.

nagyon-nagyon-nagyon jó!

Történetünk ezen az oldalon is véget ért. Hetilapot indítottam a piacomon:

'LILIOMKERT - hetilap hölgyeknek - uraink szebb mindennnapjaiért' címmel.

a lapot késleltetve ugyan, de olvashatjátok a http://liliomkert.lapunk.hu/ oldalon.

Olvassátok, írjatok a lapba, ha van mondanivalótok, segítsetek! A cél adott!

A könyvemről:

Harmathy Ildikó: PIAC − dolgozat a tökéletesen elhülyített országról
NOK kiadó, 2009.

Látszólag a piacért folytatott levelezések, a piac létrehozásának története a dolgozat témája, valójában azonban az ország helyzetének pontos lelépezése: a sok-sok tehetséges ember a bénák rémuralmától elnyomorítva.

Az önkény, ahogy a majd’ 400 tehetségtelen, harácsoló ’honatya’ nyomorítja az országot majd’ húsz éve. Pontos látlelet, de több is: a jövő képének derűs víziója, azé a jövőé, ahol majd a globalizált ember globálisan képes gondolkodni Sorsáról − a ’skatulyagyárosok’ felett.

Azok felett, akik skatulyákba kényszerítik a gondolkodást, az embereket, Világunkat. Azok felett, akik azzal bénítanak minket, hogy Hivatalnokok kell döntsenek a Hivatal homályából az Élet kérdéseiben.

Azt mondják: sokan vagyunk; azt mondják: rosszul fogyasztunk; azt mondják: nem szeretjük egymást, mi nyomorult férgek.

Pedig ők vannak sokan, ők fogyasztanak sokat, ők nem szeretnek minket.
Konkrétan: rajtunk élősködnek.

Elhallgatják a valóságos problémákat, elsumákolják a zseniális találmányokat, az okos gondolatokat.

Arra kényszerítenek, hogy egyedül rójuk köreinket, félelemben, magányosan, minket: Emberi élőlényeket, akiket Közösségre teremtett a Biológia, miként a farkast és a bárányt: csordába, falkába − mindegy, hogyan nevesítjük.

Erről szól Harmathy Ildikó dolgozata.

Kellemes olvasmány, mély tartalommal.

Harmathy Ildikó

.

2009. június 17., szerda

Levél a piacom betiltásának tárgyában az MgSzH-hoz

Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
Tapolcai Kerületei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal




Tisztelt Cím!

2009. május 26-án kelt Határozatukban a jogsértő piaci tevékenység beszűntetésére illetve annak legalizálására szólítottak fel.

A tevékenységet beszűntetni nem fogom, a legalizálása lehetetlen, ezt Önök tudják a legjobban.


Előzmények: 2007. tavaszán piac szervezésébe kezdtem azzal a céllal, hogy a rendszeresen kinyíló piac

Ø elősegítse a háztáji gazdálkodás újraéledését
Ø megbízható értékesítési lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelőknek, ezzel biztonságosabbá tegye munkájukat
Ø fórumot és lehetőséget biztosítson a helyi lakosságnak, hogy munkáját, tehetségét bemutassa
Ø fórumot és lehetőséget teremtsen a környékre látogatóknak, hogy a táj termékeit, a tájban élő emberek munkáját megismerje
Ø lehetőséget teremtsen a tájban tevékenykedő embereknek egymás megismerésére, emberi kapcsolatok kiépítésére
Ø emberi közösséget formáljon az egymás mellett tevékenykedő emberekből
Ø elősegítse a háztartásokban feleslegessé vált tárgyak csere-beréjét, újrahasznosítását
Ø megteremtse a lehetőséget arra, hogy az emberek a helyi termékeket fogyaszthassák egyenesen annak készítőjétől.

Önök nagyon jól tudják, hogy Hatóságilag engedélyezett élelmiszer számtalan helyen kapható, aki erre vágyik a legváltozatosabb formában elégítheti ki vágyát: CBA, SPAR, TESCO, LIDL, stb.

Az emberiség történetét átívelő piacozás pontosan az a fórum, amely lehetőséget teremt arra, hogy olyan termékeket vásároljanak az emberek, amelyet maga a készítő kínál.

Tevékenységem elkezdésének pillanatában kérvényt nyújtottam be a jegyzőhöz a piac engedélyezésének tárgyában. A Hatósági előírások, az érvényben lévő törvények megismerése után kérvényemet visszavontam. Az érvényben lévő szabályozás ugyanis teljesíthetetlen és mélyen emberellenes. Mindent egymaga akar szabályozni, ezért aztán pont azt a célt nem éri el, amire hivatott volna: a tisztességes ember tisztességes tevékenységének megbecsülését.

Élelmiszerlánc-biztonsági szempontból úgy foglalhatnám össze, hogy a törvény meg akarja védeni a magyar gyerekeket a magyar háziasszonyok saját készítményeitől, a kistermelők portékáitól, a tisztességes kisemberek tisztességes áruitól, a magyar táj boraitól, de nem kívánja megvédeni a coca-colától és a burgonyachipstől.

Az elmúlt két évben a létező összes hatalmi fórumot levélben ostromoltam a törvény olyan irányú módosítása érdekében, amely a tisztességes ember, a magyar táj, a kisközösségek és a fenntartható fejlődés elvének érdekében szabályoz.

Ennek ellenére a Magyar Kormány suttyomban, a társadalom megkérdezése nélkül (nyílt társadalmi vita nélkül) kiadott egy kormányrendeletet 55/2009. (III. 13.), amely vérlázítóan éppúgy semmibe veszi fenti szempontokat, mint az alkotmányban rögzített jogainkat.

Önök azt mondják, szüntessem be a jogsértő magatartásomat.
A VILÁGNAK EZ A LEGVÉGE,
amikor a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal egy helyi kispiac szervezését jogsértő magatartásnak nevezi abban az országban,

--- ahol az agytalan önkényuralom megsemmisítette az élelmiszeripart;
--- ahol az agytalan állam gazdasági szabályozásával, az állandó megfélemlítés eszközével szorítja egyre vissza a mezőgazdasági kistermelést, a háztáji gazdálkodást;
--- amely agrárországnak minősül, hiszen területének 70 %-a alkalmas mezőgazdasági művelésre;
--- amelynek termőföldje világviszonylatban is a legkiválóbbak közé sorolható;
--- ahol az Agrárkamara elnöke Szentágothai János professzor úrnak, a Tudományos Akadémia utolsó, az ország és tehetségeinek sorsa iránt felelősséget érző elnökének szavait idézi a pénzügyi válság megoldására összehívott, a TV által élő adásban közvetített találkozón: eljön az idő, amikor ennek az országnak a termőföldje és a gondolkodó elméi lesznek a legnagyobb kincsei, és ha e kettő találkozik, akkor fog virágozni az ország;


Lehet, nem én vagyok jogsértő, hanem a jogalkotók. Akik a jogi törvények megalkotásakor figyelmen kívül hagyják a természet, a táj, a biológia, az ember és az emberiség jogait és szükségleteit.

Az én piacom tisztességének záloga én vagyok és a közösség maga, nem a törvényalkotók.
A betarthatatlan törvények akadályozzák piac-szervező munkámat, hiszen senkit sem tudok a piacomra csábítani, nem tehetem, hogy a törvények ellenében agitáljak. Éppen ezért elküldeni se nagyon tudok senkit (csak a legkirívóbb baromságokkal), hiszen a piacnak élnie kell, egyelőre ennél nincs fontosabb!

A piac-szervező találkozóból akkor lesz majd piac, amikor a törvényhozás lehetőséget biztosít arra, hogy szervező munkámmal gondoskodjak az állandó és megbízható kínálatról, amikor a vevő berendezkedhet a piacon történő állandó vásárlásra, hiszen tudni fogja: ha esik, ha fúj hozzájut ahhoz, amire szüksége van.

Ami pedig a pénzügyeket illeti: egy tisztességes államvezetés nem kommandókat küldene a bírságok begyűjtésére a magánterületen, magánerőből létrehozott piacra, a békésen gyülekező társaságra, hanem felkeresné a piac-szervezőt és megkérdezné tőle:

− Mondja kedves asszonyom, miként juthatna a Magyar Állam is egy kis bevételhez ebből a remek piacból, amit ön olyan ügyesen létrehozott?

És akkor én azt válaszolnám:

− Kedves Magyar Állam! Ön akkor fog a bevételekből részesülni, ha tesz is valamit a piacom érdekében. Először is betartható törvényeket hoz a magyar táj és a magyar ember érdekében. Másodszor pedig elmondja, mit fog tenni azzal a pénzzel, amit ily módon Önnek begyűjtök (mondjuk járható utakat épít a piacom könnyű megközelítése érdekében; ismeretterjesztő adásokat sugároz a közszolgálati médiákban, amelyek segítik a vásárlókat, FŐLEG PEDIG A FIATALOKAT az élelmiszerek minőségében való eligazodásban, stb). És ha azt látom, hogy megérdemli, akkor a beszedett helypénzekből juttatok Önnek is.

Egy tisztességes államvezetés, amely a magyar nép, a magyar táj érdekeit nézi, minden erejével segítené a munkámat és nem próbálná meg kommandókkal szétverni, amit eddig felépítettem.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal dolgozóira ugyanez vonatkozik. Ha felelősséget éreznének az ország és népének sorsa iránt, akkor nem engem szólítanának fel a jogsértő magatartás beszüntetésére, hanem beadványokkal bombáznák a felsőbb vezetést a betartható és az életet előre vivő törvények megalkotása érdekében.

Önöknek ezt mindenkinél jobban tudniuk kellene.

Kérem a Határozat visszavonását.

Káptalantóti, 2009. június 17.

Harmathy Ildikó

Ui.: Beadványom nem fellebezés, mivel Önök nem tarthatnak razziát 2009-ben egy demokráciában, egy magánterületen, anélkül, hogy előzetesen tájékozódnának a körülményekről. Tehát fellebezési illetéket sem fizetek.

UUi.: Szilágyi Zsolt piacszervező kollégám kiszámolta és a világhálón közzétette számításainak eredményét: ha visszaállítjuk a piacozás hagyományát az egész országban, az szerényen számolva
27.850 új munkahelyet hozna létre
338,4 milliárd összbevételt jelentene a lakosságnak, amiből bátran részesülhetne
67,68 milliárd forinttal egy tisztességes állam, amellett, hogy mentesülne egy csomó szociális kiadástól.

http://www.freeweb.hu/helyipiac/

A rendezett tájjal és anyagi biztonságban élő, megelégedett emberekből adódó egyéb előnyökről nem beszélve.



Mellékletek:

1. A piac látogatóinak nyilatkozata – eddig 429 aláírás gyűlt össze
2. Az APEH-nek küldött levelem az április 26-i razzia kapcsán
3. Az FVM-nek küldött levelem a magyar élelmiszeripar helyzetéről
4. Az Ombudsmannak küldött levelem a piactörvény kapcsán
5. A GKM-nek küldött levelem a piactörvény módosításának kapcsán
6. Az Ombudsmannal folytatott levelezésem a törvényalkotás tárgyában

Levél az APEH-nak a piacomon tartott razzia után a mézesnek kirótt bűntetés ügyében

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága
Operatív Ellenőrzési Főosztály
Operatív Ellenőrzési Osztály 3.

Részére


Tisztelt Cím!

Az Önök alkalmazásában álló személyek 2009. április 26-án illetéktelenül magánterületemre beszállingózva, a magánrendezvényre meghívással nem rendelkezve, a baráti társaság tagjának látszatát keltve, úgy viselkedve, mintha magán összejövetel részesei lennének .....tól mézet vásároltak.

............t nem tájékoztatták arról, hogy ők a magánrendezvénynek nem meghívott vendégei, karhatalmi segítséggel, a megfélemlítés eszközével adóellenőrzést provokáltak az én személyes és jelenlévő vendégeim hangos tiltakozása ellenére.

Alkalmazottaik és az őket segítő karhatalom emberei visszaéltek hivatali hatalmukkal, magánlaksértést követtek el, amikor – anélkül, hogy bármilyen formában is előzetesen tájékozódtak volna a rendezvény jellegéről – ’kommandó jellegű’ ellenőrzést hajtottak végre.

A tulajdonomat képező magánterületemen egyetlen jelzés sem utal arra, hogy oda bárki meghívás nélkül bejöhet. Amikor erre az Önök alkalmazottait és a karhatalmat figyelmeztettem, az előállításunkkal fenyegetőztek, megfélemlítve a társaságot, és arra hivatkoztak, hogy nincs bekerítve a terület.

Felhívnám szíves figyelmüket, hogy térségünkben a külterületi ingatlanok bekerítését az illetékes hatóság csak rendkívüli esetekben engedélyezi. Felhívtam az Önök alkalmazottainak és a karhatalom képviselőinek a figyelmét arra a demokráciában általánosan elvárható viselkedésre is, mely szerint a szántóföldek, az erdők sincsenek bekerítve, ez mégsem jogosít sem magánembert, sem hatóságot arra, hogy a területen tetszőlegesen intézkedjen, mondjuk például gabonát arasson, erdőt irtson vagy hulladékot helyezzen el.

Ezen tények figyelembe vételével kérem ............ pénzbüntetésének törlését, hiszen Ő az én vendégem volt egy magánrendezvényen, ahol a hatósági ellenőrzés indokolatlan és a fentiek értelmében mélyen antidemokratikus.

Vendégeimtől kérjenek nyilvánosan elnézést a zaklatásért, a felelősöket vonják felelősségre!

Káptalantóti, 2009. június 13. Harmathy Ildikó

2009. június 12., péntek

NYILATKOZAT

Alulírottak, akik a

KÁPTALANTÓTI LILIOMKERT BARÁTI TÁRSASÁG

tagjainak valljuk magunkat, jelen nyilatkozat aláírásával szeretnénk a nyilvánosság elé tárni az alábbiakat:

Mindannyian nagy örömmel üdvözöltük a Káptalantóti Liliomkert tulajdonosának azt a kezdeményezését, hogy már harmadik éve, saját kertjében vasárnaponként meghívta barátait, ismerőseit, azok barátait, ismerőseit és újjáélesztette a 68 éve megszakadt hagyományt,
- kis piacot hozott létre.

Nagy öröm számunkra az, hogy vasárnap délelőttönként együtt lehetünk, találkozhatunk barátainkkal, új barátokat, ismerősöket találhatunk, és akár egy kávé, vagy bodzaszörp mellett beszélgethetünk egymással. Nagyon jó látni gyerekeinket, unokáinkat, akik együtt játszanak, szaladgálnak ezen a gyönyörű helyen.

Nagyon jó kezdeményezésnek bizonyult ez alatt a két év alatt a piac is, amely lehetőséget adott arra, hogy helyi portékák bemutatkozzanak közvetlenül a készítők, vagy a tulajdonosok kínálatában.
Szívesen fogadtuk a helyi portékák értékesítését,- mert szeretjük a házi készítésű élelmiszereket a kereskedelemben kapható tömegcikkek helyett, és azért is, mert jó ismerni az élelmiszer előállítóját jó azt tudni tőle, pontosan mit is készített, akár azért, mert helyi illetve házi különlegességre vágyunk, helyi ízekkel szeretnénk megismerkedni,
- mert az eladó, aki mezőgazdasági terményfeleslegét, a háztájiban előálló többletet értékesíteni kívánja, tehetségét vagy feleslegessé vált dolgait eladásra kínálhatja környezetének,- mert ez a kezdeményezés a háztáji gazdálkodást ösztönzi, az őstermelők értékesítési lehetőségeit bővíti,
- mert itt lehetséges az otthonokban feleslegessé vált tárgyak újrahasznosítása, és ezzel együtt talán az emberek megélhetési gondjainak enyhítése,
- mert fontosnak tartjuk, hogy gyerekeink, vagy akár mi magunk kiállhassunk saját készítésű portékáinkkal,

- mert fontos a gyerekeink egészsége, kultúrájának. ízlésének életszemléletének alakítása,

- mert fontos a jószellemű emberi kapcsolatok kiépítése és ápolása, a vendéglátás és a turizmus élénkítése, és mindezek által az élhetőbb és rendezettebb környezet kialakítása,- mert rámutat az esztelen fogyasztás, és az ezt kiszolgáló, embert, országot és bolygót romboló árutranszport visszaszorításának fontosságára.


Mindannyian tudjuk,hogy Hatóság által nem ellenőrzött árut veszünk, tehát a Hatóság felé nem reklamálhatunk. Felnőtt, döntésképes emberek vagyunk. Veszünk, vagy nem veszünk, elmegyünk, vagy sem − eldöntjük magunk.


Pár héttel ezelőtt Hatósági Kommandó zavarta meg a harmadik éve zavartalan vasárnap délelőtti összejövetelünket, melynek célja számunkra érthetetlen módon, és egyértelműen a baráti találkozó megzavarása, és a büntetés kiszabása volt.

Jelen nyilatkozat aláírásával elhatárolódunk ettől a magatartástól. Követeljük, hogy senki, semmilyen szerv, vagy szervezet
NE KÜLDJÖN KOMMANDÓT
a békés vasárnapi társaságra, ne zavarják meg összejövetelünket, amely magánkezdeményezésre, magánterületen, magánerőből a boldogabb mindennapokért, a szebb jövőért, a békés emberi együttlétért fáradozik.

Vasárnapi összejöveteleinken vissza szeretnénk hozni azt a hagyományt is, amely szerint ebben az országban évszázadokon keresztül békésen és szeretetben éltek egymás mellett a különböző nációk: magyarok, svábok, szerbek, cigányok, keresztények és zsidók.

A köz érdeke, a tisztességes élet, a becsület és a szeretet volt és legyen az értékadó, ne más.


Káptalantóti, 2009. május 27.

808 aláírás van eddig, írd alá Te is:

http://www.ipetitions.com/petition/piac/

Köszönettel: Harmathy Ildikó

FONTOS: amikor az aláírás után pénzösszegek jelennek meg, azt nem mi kérjük, hanem a petíciót közreadó weboldal. Ha akarjátok támogatni, lehet, de mi

PÉNZT NEM KÉRÜNK, CSAK ÍRJÁTOK ALÁ MINÉL TÖBBEN!

........

Tisztelt Társaság!

Kedves Barátaim!


Megérkezett az április 26-i razzia eredménye: 150 ezer forint büntetés az APEH-tól a mézesnek, nekem Határozat a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (!!!!!!):

„….Felszólítom, hogy a jogsértő magatartás megszüntetése érdekében a heti piaci rendezvényeket szüntesse be, vagy tegye meg a szükséges intézkedéseket az illetékes Önkormányzati Hivatal felé a piactartásra vonatkozó működési engedély kiadása érdekében…..”

Pénzbüntetést most nem róttak, figyelmeztettek, hogy az lesz.

Mindnyájan tudjátok mennyi levelet, beadványt írtam az elmúlt két évben annak érdekében, hogy a törvényalkotás legyen végre tekintettel az emberek, a civil lakosság VALÓSÁGOS igényeire, betartható és a fejlődést előre vivő rendelkezések szülessenek. http://www.liliomkert.blogol.hu/

Ebben az évben a legnagyobb csendben aztán elkészült az új piactörvény: 55/2009 (III.13) Kormányrendelet, egészen elvetemült szabályokkal.

Tömören úgy fogalmaznám: a törvény meg kívánja védeni a magyar gyerekeket a magyar háziasszonyok saját készítményeitől, a kistermelők portékáitól, a tisztességes kisemberek tisztességes áruitól, a magyar táj boraitól, de nem kívánja megvédeni a coca-colától és a burgonyachipstől.

Segítség, törődés sehol, büntető kommandó igen.

Kínlódásaimról írt dolgozatomat PIAC címmel (a tökéletesen elhülyített országunkról) a NOK kiadó megjelentette (lásd: magamról).

Kérem, hogy a múlt héten megfogalmazott NYILATKOZATOT mindenki írja alá, amelyben tájékoztatjuk a Hatóságot, hogy ellenőrzésére és felügyeletére nem tartunk igényt, felnőtt, döntésképes emberek vagyunk, sorsunkról, étkezési szokásainkról magunk is képesek vagyunk dönteni.
Szeretünk együtt lenni!

Ha elindulnék a legalitás irányába jelen szabályozás mellett, az rövid úton vezetne oda, hogy az én piacomon is kizárólag ellenőrizhetetlen eredetű, kereskedelmi forgalomban hozzánk érkező termékek árusítása folyna, ahogy a legtöbb piacon történik, meglovagolva azt az igényt, amely a helyi ízek, a házi készítésű élelmiszer iránt él egyre több emberben, aki tudni szeretné magától a készítőtől, mit is eszik.
A hangulatot elfelejthetnénk.

Ami pedig az adót illeti: sokan mondják nekem, hogy igen, de hát a pénzforgalom! Felhívom a T. Társaság figyelmét, hogy minden multinacionális cég, amely hazánkba beteszi a lábát külön, a törvények feletti alku keretében legalább 5 év adókedvezményt kap, úgy a Nestlé (amely pl. egyik legféltettebb természeti kincsünket, az ásványvizet (Kékkútról) nyakló nélkül cipeli a világba, valamelyest :) nagyobb haszonnal, mint amennyit a mi kis piacunkon bárki realizálhat), mint a koreai gumiabroncs gyár (erről szó se essen!).

Talán joggal lenne elvárható, hogy a magyar kisemberek, a magyar táj érdekeit szolgáló, az országot előre vivő, az emberek széles körének igényeit kielégítő kispiacok legalább azt az öt év türelmet megkapnák, mint a multik.

A betarthatatlan törvények akadályozzák piac-szervező munkámat, hiszen senkit sem tudok a piacomra csábítani, nem tehetem, hogy a törvények ellenében agitáljak. Éppen ezért elküldeni se nagyon tudok senkit (csak a legkirívóbb baromságokkal), hiszen a piacnak élnie kell, egyelőre ennél nincs fontosabb!



Megjelenésetekre továbbra is számítok: Harmathy Ildikó